Egy kis elmélet: Maga a lézer szó egy angol mozaikszó, a LASER magyarításából jött létre. A rövidítés feloldása: Light  Amplification by Stimulated Emission of Radiation, magyarul: fényerősítés indukált sugáremisszió útján.
A lézerfény elektromágneses sugárzás, melynek fontos jellemzője a hullámhossza vagy frekvenciája. 
Előállítása úgy történik, hogy atomokat gerjesztenek, azaz magasabb energiaállapotba hoznak. Ez a magasabb energiaállapot nem stabil, és a gerjesztett atom vissza fog jutni az alapállapotába, amikoris egy elektromágneses hullám formájában kibocsátja felvett energiát, azaz fény lép ki az atomból. Mivel gerjesztéskor az atomokat csak bizonyos energiaszintekről bizonyos energiaszintekre lehet gerjeszteni, ezért az atom az eredeti energiaszintre való visszalépéskor is csak bizonyos adott energiát, azaz adott hullámhosszúságú fényt bocsát ki. A lézerkészülék nagyon ügyes megoldással „összehangolja” az atomokat, hogy egyszerre lépjenek vissza az alapállapotba.

A lézerfény fő tulajdonsága nagyfokú rendezettsége, melynek jellemzői: 

• monokromatikus, azaz egy adott lézerfénysugár csak egyetlen hullámhosszt tartalmaz (nem úgy, mint például az izzólámpa, amelynek fényét prizmával szét lehet bontani a szivárvány színeire
• nagyfokú koherencia, vagyis időbeni és térbeni rendezettség, csak kismértékben tér szét, -rendkívül nagy intenzitás érhető el vele
• és erős elektromágneses teret hoz létre. 

A lézersugárzás és anyag kölcsönhatása alapján a következők történhetnek: 

• az anyag felületéről visszaverődik a sugárzás,
• az anyag elnyeli a sugárzást,
• illetve az anyagon keresztülhalad a lézerfény. 

Természetesen a gyakorlatban általában ezek kombinációja jön létre. Felhasználni azt a sugárzást és energiát tudjuk, ami elnyelődik a szövetekben.
Az elnyelt energia lehetséges hatásai közül a hőhatást, a fotodisszociációt, illetve egyéb fotokémiai reakciókat használjuk fel a gyógyászatban.